Indul a Nyári diákmunka program

 

A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 3,6 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok kaphatnak munkalehetőséget. A programban új elemként jelenik meg, hogy – az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében – a területi, települési önkormányzatokon vagy önkormányzati fenntartású intézmények, továbbá a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások mellett a turizmus esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

 

Az utóbbi esetben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75%-a kerül megtérítésre a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.

 

Az idén rendelkezésre álló összegből mintegy 30 ezer diák számára biztosítható munka a nyári időszakban. A program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 29 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is teljesítették. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek.

 

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében biztosított százszázalékos támogatás legfeljebb 2 hónapra adható 2019. július 1. és 2019. augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 250 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 111 750 forint lehet személyenként és havonta. Az önkormányzatoknak, a turizmus és vendéglátásban, illetve a mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok 2019. június 3-tól regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

 

Budapest, 2019. június 4.


Pénzügyminisztérium

Tájékoztató Nyári diákmunka 2019