A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal elindította az Új Szolgáltatási Modellt bemutató kommunikációs kampányát. Pirisi Károly főigazgató, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) modernizációjának eddigi megvalósulásáról beszélt 2007. szeptember 19-én a Közép –magyarországi Regionális Foglalkoztatási Főosztály békásmegyeri – az új modell megvalósulását jól szemléltető - kirendeltségén.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a kirendeltségek majd felében, nyolcvan helyen vezette be az Új Szolgáltatási Modellt ezzel megvalósítva modernizációs programjának első ütemét. A modell lényege, hogy a munkakeresők önállóan és aktív módon vegyenek részt új állásuk megtalálásában, úgy, hogy igénybe veszik a foglalkoztatási főosztályokban kínált modern öninformációs eszközöket.


Baricz Árpád
PR manager
Pesti Csoport Kft.

 

 

 

A sajtótájékoztatón Lengyel János, a Közép-magyarországi Regionális Foglalkoztatási Főosztály főigazgató-helyettese hozzátette, az ÁFSZ számára fontos, hogy az álláskeresők és a munkaadók is megismerjék a modernizációs program minden elemét, ezért többszintű tájékoztatást valósítanak meg.  Szórólapokkal, az írott és az elektronikus médiában megjelenő hirdetésekkel, tájékoztató fórumok szervezésével, elektronikus hírlevél megjelentetésével segítik partnereik minél részletesebb informálódását.