Az FSZH kezdeményezésére az önkormányzati szociális intézmények, a családsegítő központok és a foglalkoztatási osztályok képviselőivel vizsgálat folyt a két szervezet között lehetséges integrációról. Ennek tapasztalatairól szólt a konferencia. Az érdekeltek közelebbről azt vizsgálták, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők, hogyan tesznek eleget együttműködési kötelezettségüknek, illetve melyek a fontosabb tapasztalatok az ÁFSZ-nél nyilvántartott szociális segélyezettekkel kapcsolatban. A kutatást és elemzést a MAT finanszírozta. A kutatás szervezője és lebonyolítója a Szociális Igazgatási Egyesület Igazgatási Mintahelye. A kutatási feladatok megosztása a következő volt: részt vett benne tizenöt foglalkoztatási osztály, és hét megyéből a települési önkormányzatok hivatalai, valamint az adott foglalkoztatási osztály területéhez tartozó családsegítő központok és civil szervezetek.

 

A konferencia munkájában részt vett dr. Forgó Györgyné az SZMM szakállamtitkára és dr. Kakuszi István az FSZH főigazgató-helyettese. 

 

 

Általános tapasztalat, hogy a két szervezet közötti együttműködés nagyon szükséges, de kezdeti stádiumban van. Elhangzott, hogy a rendszeres szociális segélyezettek aránya a kirendeltségeken az álláskeresők kb. egyharmada. A legnagyobb probléma a munkával kapcsolatos pozitív motivációk hiánya, valamint a viszonylag kevés munkahely. A segélyezettek elhelyezése zömmel a közfoglalkoztatás területén lehetséges. Probléma még az alacsony foglalkoztathatóság. A motiváltság hiánya mellett a kudarcokban szerepet játszik az alulképzettség, és hogy a vizsgált körzetekben a segélyezettek legfeljebb 4-5%-a hajlandó valamilyen képzésben részt venni. A munkaügyi szervezet és a vizsgált szociális szervezetek kapcsolata enyhén szólva nagyon változó. A családsegítők egyharmada jónak, másik egyharmada megfelelőnek, a többiek viszont egyáltalán nem tartják megfelelőnek a két szervezet közötti együttműködést. Hiányolják a szakmai megbeszéléseket a szervezetek között, a személyes találkozások ritkák, ilyenkor is a családgondozók keresik fel a munkaügyi szervezetet. A szervezeti együttműködési problémák egyeztetésének nincsen fóruma jelenleg. Általánosan jellemző, hogy gyakran az ügyfelektől szereznek tudomást arról, hogy mit intéztek a foglalkoztatási osztályon. A partneri viszony helyett a családsegítő szerint érzékelhető egyfajta alá- és fölérendeltség a munkaügyi szervezetek részéről. A családsegítők zöme úgy látja, hogy a munkaügyi szervezetek erre a feladatra még nincsenek felkészülve, és kényszerként élik meg ezt a munkát. A viszonylag szerény eredményekben és a segélyezettek munkába vonásában szerepet játszik a fekete munka jelenléte, az esetleges szenvedélybetegség, a magas életkor és az a tény, hogy a segélyezettek szerint a segély nagyobb biztonságot nyújt, mint a munkaerőpiac.

 

A leírtakból és a konferencián elhangzottakból (ahol sok kérdésre még nem tudtunk megnyugtató választ adni) megállapítható, hogy hasonló megbeszéléssorozat szervezésére van szükség. A komplex rehabilitációs rendszer bevezetésének előkészítése megnyugtatónak látszik, hasonló konkrét lépéseket javasoltak a jövőben, amelynek keretében a rendszeres szociális segélyezettek egy-egy szegmense kerülne a foglalkoztatási osztályokhez, megkísérelve a munkába helyezésüket.

 

(Tudósítónktól)