Újabb 5 milliárd forintból fejleszthetnek a kkv-k ( Lejárt 2018. február 9-én.)

 

A Pénzügyminisztérium 2018. január 6-ától újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a mikro-, kis-és középvállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére: a támogatási összegből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
 
Varga Mihály elmondta: a pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása.
 
A pénzügyminiszter elmondta, a kormány kiemelten kezeli a kkv-k helyzetét, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, az uniós és hazai támogatások célzott felhasználásával ezek a cégek tovább erősödhetnek, versenyképességük is tovább javulhat. Mint mondta: a magyar gazdaság folytatódó fellendüléséhez a kis- és középvállalkozások érdemi támogatása elengedhetetlen, hiszen a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításához kiemelkedő technológiai színvonal szükséges, ami fokozatosan javíthatja az exportképességüket is. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, de a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják – közölte a tárcavezető.
 
A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, melynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 500 ezer forint, illetve amennyiben az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják a pályázók, új munkahelyenként további 800 ezer forint támogatást kaphatnak.
 
Az említett két kiegészítő támogatáson felül a pályázók, ha kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást, akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatást kaphatnak, a vállalatok akár 2,7 millió Ft összegű támogatásban is részesülhetnek - ismertette a miniszter.
 
Varga Mihály hangsúlyozta, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.
 
A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2018. január 6-tól nyílik meg, és a 2018. február 9-én zárul le. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.
( Forrás: MTI)
 

 

A PDF dokumentumok megjelenítéséhez Acrobat Reader szükséges.

 

Pályázati felhívás

 

Pályázati útmutató

 

 

Pályázattal kapcsolatos gyakori kérdések

 

 

Mellékletek

Hatósági szerződés minta

 

 

Adatlap

 

 

Adatlap a munkahely-teremtési beruházás költségeinek tekintetében

 

 

A pályázat szöveges ismertetése

 

 

Támogatásintenzitás

 

Nyilatkozat csekély összegű (de minimis) támogatás esetén

 

 

Nyilatkozat saját forrás rendelkezésre állásáról

 

 

Nyilatkozat Egyéni vállalkozó esetében

 

Tájékoztató a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén átlátható szervezetről

 

 

Tájékoztató a mikro-, kis-és középvállalkozások besorolásáról

 

Tájékoztató a de minimis támogatás szabályairól

 

Tájékoztató nehéz helyzetben lévő vállalkozásról

 

Anyagi biztosítékok szabályai

 

 

Pályázat mellékletét képező nyilatkozatok

 

Az Európai Unióról szóló szerződés I. melléklete (Annex 1)