Pályázatírók megtévesztő információkkal vezettek félre Zalában több foglalkoztatót - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya az MTI-vel. Borsos József igazgató a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes pályázatírók a munkahelymegőrző támogatással kapcsolatban megtévesztő információkkal vezettek félre több foglalkoztatót.

 

Az igazgató  közölte: a foglalkoztatási főosztály által bonyolított támogatási eszközök adminisztrációjához nincs szükség pályázatírói közreműködésre. A szükséges nyomtatványok a munkaügyi szervezet ügyintézőinek segítségével bárki által egyszerűen kitölthetőek. A közlemény kitér arra is, hogy a támogatások igénylése előtt az igénylők közvetlenül tájékozódjanak a kirendeltségeken a lehetőségekről és a feltételekről. 

Borsos József az MTI érdeklődésére elmondta: a közelmúltban egyszerre érkezett be a megye különböző pontjairól a munkahelymegőrző támogatásokkal kapcsolatban több olyan pályázat is, amelyek feltűnően hasonlóak voltak. Más cégek is jelezték, megkeresték őket azzal, hogy korlátlan nagyságrendű támogatást szereznek számukra - az egyébként viszonylag egyszerű - pályázati űrlapok kitöltésével. Akadt olyan cég, amely több mint félmillió forintot fizetett a pályázatírónak, hogy 20 millió forintot meghaladó összegű támogatást szerezzen, de rosszul töltötték ki a nyomtatványokat.