A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására - hangsúlyozta a Magyar Idők pénteki számában Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtására március közepéig van lehetőség. A mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban a települések mindössze húsz százalékos önerővel alakíthatnak ki megfelelő szállásokat. A munkavállalók mobilitásának elősegítése érdekében a munkásszállók építésére, felújítására kiírt programban további könnyítéséket tett a kormány - nyilatkozta a lapnak Bodó.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2017 májusa óta a programot immár harmadik alkalommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve ezzel a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.

Bodó Sándor a módosítások közül kiemelte, a korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőre van szükség a támogatást igénylőinek, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is 100 százalékos előleg adható. Kiszélesítette a kormány a jogosultak körét is. Míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormányzati társulás vehetett részt a programban, addig most már az ezek 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságok számára is.

Jelentős könnyítés, hogy a hatósági szerződés megkötését követően a korábbi három helyett négy hónap áll rendelkezésre a beruházás megkezdésére.

 

​   A letölthető pályázati anyag

 

Budapest, 2018 november