Informatikai fejlesztések komponens

A komponens egyik meghatározó elemeként elkészült a munkaerő-piaci szolgáltatások támogatását szolgáló új, integrált informatikai rendszer fejlesztését megalapozó migrációs terv, amely

·        egységes eljárásrend alapján működő

·        központi törzseket használó

·        mindenki számára azonos felhasználói felületet biztosító

·        rugalmasan bővíthető, módosítható, paraméterezhető

·        magas rendelkezésre állást biztosító

korszerű informatikai megoldást biztosít a munkaügyi szervezet és partnerei számára.

 

A rendszerfejlesztési projekt keretén belül kiírásra került az Integrált Rendszer megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás. Ennek eredményes lezárását követően szerződést kötöttünk a fővállalkozóval a rendszer kialakítására, bevezetésére.

A projekt munka szervezeti feltételeit, valamint a fejlesztési tevékenység eredménytermékei tartalmát rögzíti az első menetben kimunkált Projekt Alapító Okirat (PAO).

Kidolgozásra került az Igazgatási Rendszerterv (IRT), melyben meghatároztuk a szervezet Integrált Informatikai eszközökkel támogatásával megvalósuló működési módját. Ez a dokumentum az ismert jogszabályi keretek, valamint a jelenlegi működési mód figyelembevételével készült.

Elkészült az Integrált Rendszer fizikai környezetét rögzítő dokumentum is (FAT: Fizikai Architektúra Terv). Ezen dokumentum alapján kerül meghatározásra a rendszer működtetéséhez szükséges eszközpark.

Kidolgozás alatt van a rendszer Logikai Rendszerterve, amely az új működési modellt megvalósító fejlesztési tevékenység megalapozására szolgál. Ugyancsak nagy erőforrások bevonásával zajlik a Migrációs Terv kidolgozása, amely a korábbi számítógépes rendszerek és nyilvántartások kiváltásának és az új alkalmazói rendszerben történő megvalósításának módját, lépéseit rögzíti.

 

Az Integrált Rendszer kifejlesztésével párhuzamosan elindítottuk az Adattárház projektet, amely, mint az Integrált Rendszer szolgáltatásai közül az egyik kiemelt fontosságú szolgáltatás, lehetőséget biztosít a szervezet adatvagyonának tetszőleges lekérdezési, megjelenítési módozatainak biztosítására.

Első menetben elkészült néhány, még a Clipperes adatállományokból építkező „adatkocka”, többek között az alábbi adatköre épített szolgáltatás biztosításával:

–        EMMA

–        Álláskeresők (nyilvántartott) létszám adatai

–        Pályakezdő álláskeresők (nyilvántartott) iskolarendszerű képzettségi adatai

–        Életút napló adatai

–        KMMV

–        Negyedéves munkaerő piaci prognózis

–        Teljesítmény indikátorok

–        Járulékkedvezmény

Kialakítottuk a végleges adattárház szolgáltatás technikai környezetét (a végleges eszközpark beszerzésével és üzembeállításával) és jogosultsági rendszerét, és elkezdtük az üzemleltetés szervezeti szintű megvalósítását.

Jelenleg folyik a már elindított szolgáltatások új, végleges eszközparkra történő áttelepítése, az adattárházi szolgáltatás új keretrendszerének üzembeállítása.

 

Az Integrált Rendszer (IR) fejlesztésének egyik sarkalatos tevékenységsorozata lesz az IR és az adattárház technikai szinkronizációja, amely eredményeként az adattárház, a korábbi Clipperes adatforrások helyett az Integrált rendszertől kapja a bejövő adatokat. Ezen tevékenység előkészítése tervezése jelenleg zajlik.

 

Az IR felhasználói oldalának kialakítása céljából korábban már korszerűsítése került a kirendeltségi és megyei informatikai infrastruktúra, ennek keretében beszerzésre került 2330 db munkaállomás 1300 db nyomtató, 20 db megyei szerver, 150 db kirendeltségi szerver, valamint a szükséges alapszoftver licenszek, valamint ehhez kapcsolódóan a belső hálózatok korszerűsítése.

 

Az infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódóan további 29 kirendeltségen (Gödöllő, Budaörs, Székesfehérvár, Veszprém, Győr, Szombathely, Csorna, Szeged, Kiskőrös, Debrecen, Nyíregyháza, Berettyóújfalu, Kisvárda, Szekszárd, Sellye, Eger, Miskolc, Kazincbarcika, Budapest-Kassai u., Budapest-Andrássy u., Cegléd, Tata, Körmend, Pápa, Siklós, Siófok, Letenye, Paks, Sárbogárd) megtörtént az átalakított ügyfélterekben is a belső hálózatok korszerűsítése.

 

Ülő kioszk - Veszprém

 

Az informatikai infrastruktúra korszerűsítése keretében szerződést kötöttünk a még kialakítás alatt álló kirendeltségek öninformációs eszközökkel történő ellátására, további 34 db álló és 105 db ülő kioszk beszerzésére.

 

Álló kioszk – Kazincbarcika

 

Kenyeres Judit

komponensvezető