I. ütem 2006-2008

A 2006. januárjában indult, kezdetben 3milliárd 900 ezer forintra tervezett programban eredetileg 11 ezer fő kiképzése szerepelt. Többszörös volt a túljelentkezés, összesen 40 ezer jelentkezőt regisztrált a hivatal. A nagyobb létszámhoz sikerült többletforrást is teremteni. A 2008. december 31-ig  módosított szakaszban a pótlólag bevont forrásokkal együtt összesen 6,2 milliárd forintot fordítottak a résztvevő 20107 felnőtt képzésére.

A Humánerőforrás Operatív Program (HEFOP 3.5.3.) keretében a Lépj egyet előre! program finanszírozását 75 százalékban  az Európai Unió, az Európai Szociális Alap és 25 százalékban  hazai állami források biztosították. A képzés személyenként átlagosan 250 ezer forintba került, a sikeres vizsga utáni egyhavi minimálbérnek megfelelő pénzbeli juttatást is figyelembe véve.

 

Az első ütem eredményeit összefoglaló kiadvány: Egy lépés, három év, sok siker