Azonnal kirúgják az iszákosokat?

 

 ILO-program a vállalati alkoholfogyasztás megelõzésére
(Népszabadság, 1999. július 13. 13. old.)

Hogyan lehet bevonni a vállalat vezetõségét az alkoholfogyasztás megelõzésébe? Egybeesik-e a munkáltató és a munkavállaló érdeke, ha a káros alkoholfogyasztás visszaszorítása kerül a napirendre? A kérdésekre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az ENSZ Nemzetközi Kábítószerkontroll Programjának (UNDCP) finanszírozásával nemrég lezárult projekt igyekezett választ adni.

Magyarországon sokan még ma is úgy tartják, hogy magánügynek számít, ki mennyit iszik. (A statisztika szerint az eladott évi szeszmennyiség meghaladja a fejenkénti 10 litert, az alkoholisták száma 500-700 ezer, orvosi kezelés alatt 50 ezren állnak.) Ha azonban az állami bevételek (személyi jövedelemadó, tb-járulék) kiesését, illetve a szükséges egészségügyi kiadásokat nézzük, akkor már korántsem lehet szó magánügyrõl. Ami pedig a munkavállaló és a munkáltató közös érdekét illeti, még egyértelmûbb a helyzet - állítja Simon Péter pszichológus, aki a Munkaügyi Kutatóintézet munkatársaként vezette a hat kelet-közép-európai országot átfogó ILO program magyarországi vizsgálatát, amely nemrég tejezõdött be.

A kutató szerint a munkavállalónak elemi érdeke, hogy megtartsa munkahelyét, a vállalat ugyanakkor nem kevés pénzt fektet(ett) a humán tõkébe, azaz dolgozójának képzésébe. Amennyiben túlzott alkohol- (vagy drog) fogyasztás miatt emberei betegállományba kerülnek, úgy háromszoros veszteség éri a céget: a beteg dolgozó teljesítménye kiesik, helyettesíteni kell, és nem elhanyagolható a táppénz költsége sem.

Az említett összefüggéseket ismerte fel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az ENSZ nemzetközi kábítószerkontroll programja, amikor elindította projekjét, amely "A vállalatok és a dolgozók mozgósítása a káros alkohol- és a drogfogyasztás megelõzésére" címen futott. (A magyarországi vizsgálatokban nagyvállalatok - a gyõri Gardénia, Dunaferr, az LRI-Malév, a Matáv, a Mol és a Paksi Atomerõmû - vettek részt.)

Az ilyen programmal szemben igen nagy az ellenállás - magyarázza Simon Péter. Hiszen a vállalatok vezetõi szerint "nálunk semmilyen probléma nincs a túlzott alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás miatt", vagy "mi azonnal kirúgjuk az iszákosokat, tehát nincs ilyen problémánk"; számítani lehet arra a felvetésre is, hogy "egy ilyen program megtépázza vállalatunk tekintélyét".

Ezekre, illetve a hasonló válaszokra az ILO felkészítette a programban részvevõ szakembereket, tudatosítva, hogy csak munkáltatói gondoskodással lehet megelõzni a túlzott alkoholfogyasztást. Simon Péter ehhez hozzátette: ahol az emberi erõforrást megfelelõ módon értékelik, ott komolyan veszik ezt a programot, ahol alulértékelik a humán erõforrást, ott gyorsan megszabadulnak az alkoholfüggõ munkatársaktól.

Mind az ILO által összegyûjtött tapasztalatok, mind a magyarországi vizsgálatok azt támasztják alá, hogy az alkohollal kapcsolatos problémákat meglehetõsen nehéz feltárni. Az igen magas presztízsû, multinacionális cégeknél, amelyeknél az állásokért élethalálharc folyik, három év alatt derül ki, ha valamelyik munkatárs alkoholfüggõ, olyan cégeknél pedig, ahol nagyobb a szolidaritás, akár öt év is eltelhet, amíg "kibukik" az alkoholista.

Ez egy bizalomerõsítõ program, amely az önkéntességre, az öndiagnózisra, az önértékelõ kérdõív válaszaira épít - magyarázza Simon Péter. Nem azt mondja, hogy ne igyál, hanem azt, hogy ihatsz, de mértékkel. A nemzetközi normák három zónára (zöld, sárga, piros) osztják az alkoholfogyasztókat. A mértékegység egy pohár sör, ebbõl a mértékletes férfiak hetente hét egység alkoholt, a nõk hármat ihatnak. (Hét deci bor 5,6 egység alkoholt, fél deci pálinka 2,6 egységnek számít.) Aki hét (illetve három) alkoholegységnél kevesebbet iszik hetente, az megmarad a zöld zónában. A sárga - azaz az idõnként már ittas zóna - határai férfiaknál 8-22, nõknél 4-12 egység, míg a piros - alkoholfüggõ - zóna a 23, illetve a 13 egységnél kezdõdik.

Magyarországon egyébként a felmérések alapján a felnõtt népesség 85 százaléka alkalmanként vagy rendszeresen fogyaszt alkoholt. Veszélyeztetettnek minõsíthetõ a férfiak 14, a nõk 2,5 százaléka.

Az ILO által kezdeményezett program legfontosabb célja, hogy a dolgozókkal megértesse: maradj a zöld zónában, és figyeld magad, ha túllépted a heti hét (illetve három) egységet, akkor kérj segítséget. A vállalatvezetést pedig arra ösztönzi, hogy segítsen azokon a munkatársakon, akik bajba kerültek. Ma már elfogadott módszer - magyarázza Simon Péter -, hogy a cég, ha "rajtakapja" ittas munkatársát, akkor nem távolítja el állásából, hanem türelmi idõt, például egyéves átmenetet biztosít, és ez alatt az idõ alatt a dolgozónak igénybe kell vennie a vállalat által felkínált terápiát.

A két nemzetközi szervezet finanszírozásában megvalósuló a munkahelyekhez kötõdõ program egyik fontos erénye, hogy a ráköltött pénz nem folyik el szemben az általános alkoholellenes, illetve drogellenes programokkal. A másik pozitív vonása a munkahelyi vezetõség és a szakszervezet érdekazonossága, hiszen a dolgozók megtartása a közös céljuk. Ez indokolja, hogy a program nemcsak a már említett hat cégnél folytatódik, hiszen további vállalatok ismerték fel a projekt lehetõségeit. Ez azonban kevés, hiszen közismert, hogy az alkoholfogyasztás egyik kiváltója a munkahelyi stressz - figyelmeztet Simon Péter. A pszichológus nyomatékkal jegyzi meg, hogy a vállalatok azzal is segíthetik a feszültségek levezetését, hogy gondoskodó munkáltatóként például hozzájárulnak munkatársaik értelmes szabadidõs programjaihoz.

 

Emõd Pál