Elmondaná?

 

  Mi legyen az alkoholistákkal?
DUNAFERR, 1999. augusztus 5. XLVIII. 31. 14. old.

 

Tisztelt szerkesztõség!

 

Érdekes cikket olvastam a Népszabadság július 13-i számában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az ENSZ Nemzetközi Kábítószerkontroll Programjának (UNDCP) finanszírozásával nemrég lezárult Magyarországon egy program. A vizsgálat azt igyekezett kideríteni, hogy a vállalatok hogyan bánnak az alkoholproblémákkal küszködõkkel. A tapasztalat szerint a cégek vezetõi igyekeznek minél hamarabb megszabadulni szenvedélybeteg munkavállalóiktól. A két nemzetközi szervezet szakemberei szerint viszont ez a legrosszabb, ugyanis csak munkáltatói gondoskodással lehet megelõzni a túlzott alkoholfogyasztást. Magyarországon a statisztikák szerint 500-700 ezer alkoholista él, a népesség 85 százaléka alkalmanként vagy rendszeresen fogyaszt alkoholt. Mindezt azért említem, mert úgy tudom, hogy a vállalat is részt vett a két szervezet által kezdeményezett programban, és szeretném tudni, hogy a Dunaferrnél várható-e valamilyen változás az alkoholbetegekkel való bánásmódban. A program folytatása ugyanis az, hogy a résztvevõ cég nem távolítja el iváson kapott munkatársát, hanem úgynevezett türelmi idõt, egyéves átmenetet biztosít számára, ami alatt a dolgozónak részt kell vennie a vállalat által szervezett terápián.

"Nem vagyok iszákos" jeligére várom ezzel kapcsolatos véleményüket.

 

  Elbocsátják az ittas munkavállalót

 

Magyarországon a felnõtt népesség 85%-a alkalmanként vagy rendszeresen fogyaszt alkoholt, veszélyeztetettnek minõsíthetõ a férfiak 14, a nõk 2,5%-a. A vállalatok vezetõi szerint "nálunk semmilyen probléma nincs a túlzott alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás miatt", vagy "mi azonnal kirúgjuk az iszákosokat, tehát nincs ilyen problémánk".

 

Nem új keletû probléma került az elmúlt idõszakban ismételten az érdeklõdés középpontjába, a vállalati alkoholfogyasztás kérdése. Mindannyiunk számára jól ismert a gyakorlat, akit a vállalatnál ittas állapotban "elkapnak", annak rendkívüli felmondással meg kell szüntetni a munkaviszonyát. Valamennyien szembekerülünk a tényekkel, ha máshol nem a Dunaferr hetilap hasábjain, ahol rendszeresen közlik az ittasság miatt a különbözõ társaságoktól elbocsátott munkavállalók számát. Nagy ügy, gondolhatnánk, a munkahely veszélyes üzem, a szabályokat szigorúan be kell tartani!

Ez igaz, de úgy gondolom a munkavállalónak és a munkáltatónak is közös érdeke, hogy az alkoholizmus szintjét minél lejjebb szorítsuk.

A munkavállalónak elemi fontosságú, hogy megtartsa munkahelyét, hiszen annak elvesztése reménytelen helyzetbe sodorhatja õt és családját is. S különösen igaz ez városunkban és vonzáskörzetében a Dunaferr-re.

Ugyanakkor a vállalatnak sem mindegy, hogy a "humán tõkébe" fektetett pénze miként térül meg, illetõleg mennyi vesztesége származik a dolgozó elbocsátásából.

"Legfõbb érték az ember" - szoktuk úton-útfélen hangoztatni.

Vezetõk sokasága, s különösen a humán vezetõk tudnának mesélni arról, amikor 2030 éve becsületesen dolgozó munkatársaikat kell egy "görbébbre sikerült" éjszaka miatt elküldeni a vállalattól, néha csak azért, mert az egyébként lelkiismeretes és becsületes munkavállaló felveszi a munkát, mert tudja, hogy munkatársai, vezetõi számítanak rá.

S lemondhatunk-e a munkahelyén kívül rendszeresen alkoholt fogyasztó munkatársunkról, mondván, mindegy, csak a gyárban ne legyen ittas.

Azt gondolom, a válasz egyértelmûen: NEM!

A problémakör kezelésére indított a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) programot, amelybe több magyarországi nagyvállalat (pl. M0L, Matáv, Paksi Atomerõmû, Dunaferr) is bekapcsolódott.

A program legfontosabb célja, hogy a dolgozókkal megértesse a túlzott alkoholfogyasztás káros hatását, s arra orientálja õket, hogy ha problémájuk van, kérjenek segítséget, a vállalatvezetést pedig arra ösztönzi, hogy segítsen azokon a munkatársakon, akik bajba kerültek.

Európában már elfogadott, s talán nálunk is bevezethetõ módszer lehet, hogy a cég, ha rajtakapja "ittas munkatársát", akkor nem távolítja el azonnal állásából, hanem türelmi idõt, például egyéves átmenetet biztosít részére, s ez alatt a dolgozónak saját költségén, saját szabadidejében igénybe kell vennie a vállalat által felkínált terápiát.

Ismételten hangsúlyozni szeretném: saját költségén, szabadidejében, kötelezõen veszi igénybe.

 

Ennek a programnak megvalósítás esetén több elõnye lehet:
I. Az érintett munkavállalók a "büntetéssel egyidejûleg" lehetõséget kaphatnak "hibájuk kiküszöbölésére", életmódjuk megváltoztatására.
2. A vállalat munkaerõt tarthat meg - ezzel költséget kímél úgy, hogy helyes irányba próbálja terelni az érintett dolgozókat.
3. A vállalatvezetés és a szakszervezetek érdekazonossága valósulhat meg, hiszen mindkét félnek a dolgozók megtartása a közös célja.

Természetesen tudom, hogy az általam felvetett téma rendkívül mélyrõl ered, és tisztában vagyok vele, hogy az alkoholfogyasztás egyik kiváltója a munkahelyi stressz.

Úgy gondolom azonban, hogy egy olyan munkáltató, mint a Dunaferr, amelyik gondoskodni kíván munkavállalóiról, ezt a helyzetet is talán újszerûen, alkotó módon tudja, próbálja kezelni. Remélem, ehhez a leírt gondolatok is segítséget nyújthatnak. Nekem ugyanis meggyõzõdésem, hogy a munkáltató és a munkavállaló érdeke egybeesik, ha a káros alkoholfogyasztás visszaszorításáról van szó.

Különösen így, "Európa felé bandukolva".

 

Suha Zoltán személyügyi igazgató