A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll.

Az alapszabadság mértéke egységesen 20 munkanap.

A munkavállalót életkora szerint pótszabadság is megilleti. Ennek mértéke 1-től 10 munkanapig terjed. 1 munkanap pótszabadság azt a munkavállalót illeti meg, aki a 25. életévét, 10 munkanap pedig azt, aki a 45. életévét betöltötte.

A hosszabb tartamú pótszabadság a munkavállalónak abban az évben jár először, amelyben a jogszabályban meghatározott életkort betölti.

Pótszabadság illeti meg a munkavállalót, amennyiben az alábbi csoportok valamelyikébe tartozik: gyermeket nevelő szülő, fiatal munkavállaló, föld alatt dolgozó, ionizáló sugárzásnak kitett dolgozó, és az a dolgozó, akinek a legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodását rehabilitációs szakértői szerv megállapította, illetve a fogyatékossági támogatásra vagy vakok személyi járadékára jogosult dolgozót.

A szabadságot esedékességének évében kell kiadni. Ha azonban a szabadságot munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett a tárgyévben kiadni, akkor az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül kell azt kiadni. Tárgyévben kiadottnak minősül az a szabadság is, aminek az igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

Ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató a szabadságot az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki. Szintén az esedékességet követő év március 31.-ig van lehetőség a szabadság egynegyedének kiadására, ha azt a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok indokolja, és kollektív szerződés rendelkezése ezt kifejezetten megengedi.

A munkáltatónak lehetősége van arra is, hogy – a felek megállapodása alapján – az alap (20 munkanap) és életkor alapján járó pótszabadság (1-10 munkanap) egyharmadát az esedékesség évét követő év végéig adja ki.

A szabadságra való igény három év alatt évül el.

Bár a munkavállalónak alanyi joga van a szabadságra, a szabadságot nem a munkavállaló „veszi ki”, hanem a munkáltatónak kell kiadnia. A Munka Törvénykönyve értelmében ugyanis a munkavállaló csak hét munkanap szabadság (kivéve a munkaviszony első három hónapját) felett rendelkezhet szabadon, a szabadság efölötti része kiadásának időpontja tekintetében a munkáltató jogosult diszponálni.

Fontos szabály, hogy a szabadságot természetben kell kiadni, tehát pénzben nem lehet megváltani. Ez alól csak egy kivétel van: a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.

Betegszabadság:

A munkavállalónak naptári évenként 15 munkanap betegszabadság jár, melynek időtartamára a munkáltatójától a távolléti díj 70 százalékát kitevő díjazásban részesül. (Ha a munkavállaló kimerítette a betegszabadsága 15 napját, akkor betegsége idejére már a társadalombiztosítástól kap ellátást: táppénzt.)

A 15 nap betegszabadság akár több alkalommal, illetve hosszabb keresőképtelenség idején egy alkalommal is igénybe vehető.

Ha a munkavállaló munkaviszonya adott munkáltatónál év közben kezdődik, akkor a betegszabadságnak csak az időarányos része jár.

A szabadságtól eltérően, a betegszabadság naptári évben igénybe nem vett része a következő évre nem vihető át, tehát ha a munkavállaló az adott évben nem volt, vagy ha 15 munkanapnál rövidebb ideig volt keresőképtelen, akkor a betegszabadsága, illetve annak egy része úgymond „elveszik”.

A betegszabadságra való jogosultságot, azaz a keresőképtelen állapotot minden esetben a kezelőorvosnak kell igazolnia.

Lényeges rendelkezés, hogy ha a munkavállaló üzemi baleset, foglalkozási betegség vagy veszélyeztetett várandósság miatt válik keresőképtelenné, az nem számít bele a betegszabadságba.

Frissítve: 2016. április 22.