Mint más államokban is, Magyarországon is a munkavállalók túlnyomó többsége általános munkarendben dolgozik, de természetesen ismertek hazánkban is a speciális egyenlőtlen munkaidő-beosztású tevékenységek: például a megszakítás nélküli tevékenység, a többműszakos tevékenység, vagy az idénymunka.

Az általános teljes napi munkaidő 8 óra. Ez a felek megállapodása alapján legfeljebb napi 12 óra is lehet, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója (hosszabb teljes napi munkaidő).

Munkaidő beosztás esetén a törvény a következő korlátokat fogalmazza meg:

A beosztás szerinti napi munkaidő nem lehet 4 óránál rövidebb (kivéve részmunkaidő esetén) és 12 óránál hosszabb (kivéve készenléti jellegű munkakör esetén). A heti munkaidő felső korlátja pedig 48 óra lehet.

A beosztás szerinti napi munkaidő legfeljebb napi 24 és heti 72 óra lehet, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója.

A rugalmas munkaerő-gazdálkodás érdekében a törvény a munkáltatóra ruházza a munkaidő-beosztásának jogát. Ugyanakkor számos garanciális szabályt állapít meg, amelyekkel azt kívánja biztosítani, hogy a munkavállalók feltétlenül megkapják a nekik járó pihenőidő-fajtákat: a munkaközi szünetet, a napi pihenőidőt, és a heti pihenőidőt.

Főszabályként a munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg. Az is fontos, garanciális szabály, hogy a munkavállalóknak hat nap munkavégzést követően egy pihenőnap kiadása kötelező (kivéve a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalót). 

A rendkívüli munkavégzés, vagyis túlmunka elé a törvény több korlátot is állít. Így időben is maximálja (2013-tól naptári évenként legfeljebb 250 órában) a rendkívüli munkavégzés legmagasabb mértékét. Emellett rögzíti azt is, mely munkavállalói csoportokat nem lehet kötelezni rendkívüli munkavégzésre. (Többek között a várandós nőket a gyermek 3 éves koráig, a gyermeket egyedül nevelő szülőt a gyermek 3 éves koráig, vagy az egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalókat.) 

Munkaviszony létesítése esetén a munkáltatót munkabér-fizetési kötelezettség terheli, a munkavállalónak pedig – munkavégzése ellenértékeként – alanyi joga van a munkabérre. (A munkaszerződésnek ezért az alapbérben történő megállapodás elengedhetetlen része, kötelező tartalmi elme.)

A munkavállalót megillető munkabér időbérként vagy teljesítménybérként, illetve a kettő összekapcsolásával állapítható meg. Az alapbért azonban mindig időbérben kell meghatározni.

Főszabályként a munkabér mértéke a munkáltató és a munkavállaló szabad egyezségének tárgya. Ugyanakkor minden esztendőben kormányrendelet határozza meg a következő esztendőre vonatkozó kötelező legkisebb munkabér: a minimálbér összegét.

Az alapbéren felül meghatározott esetekben bérpótlék is megilleti a munkavállalókat. A bérpótlékok legtipikusabb fajtái: az éjszakai pótlék, a műszakpótlék, a rendkívüli munka estén fizetendő pótlék, a heti pihenőnapon, illetve a vasárnap történő foglalkoztatás után fizetendő pótlék, valamint a készenléti és az ügyeleti pótlékok.

Az általános szabály szerint - eltérő megállapodás hiányában - a munkabért havonta utólag, egy ízben kell elszámolni és kifizetni.

A munkáltatónak biztosítania kell a munkabér kifizetésének ellenőrizhetőségét, ezért arról elszámolást, írásbeli tájékoztatást kell adnia a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig. A tájékoztatásnak olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló az elszámolás helyességét, a levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja.

Aktualizálva: 2016. április 22.